Történt egy napon, midőn eme ragyogó napsütésben, teljes lelki békében napoztattam arcocskámat egy parki padon…
Éles suhanó hang hasít mögöttem, a padra felcsapódó föld koppanó hangjai törik meg zen nyugalmam. Érdeklődve nézem a friss föld darabokat a padon, midőn a földből mögöttem kiáll egy zöld fehér harsány frizbi. Tekintetemmel keresem eltévedt játékelem tulajdonosát. Nyargal is le a dombról nyurga ifjú sihederünk, nagy integetve, hogy „bocsi, bocsi”.
Mosolyogva várom megérkezését, midőn mondom, hogy „Nem gondoltam volna, hogy békés nyugalmam életveszélyes kalanddá válik egy pillanat alatt.”
Ifjú sihederünk lihegve, mint egy eltévedt kajla vizsla, felmarja frizbijét magyarázkodva, hogy már két hete nem gyakorolt és nem is érti, hogy hordhatott így félre a dobása…. bla bla bla.
Néztem ezt az ifjút, és tisztán látszott, fel sem fogta, hogy mi történt, történhetett volna. Hogy 10 cm-en múlt, hogy haza megyek aznap a gyerekemhez vagy nem.
Hebegve habogva tova ügetett hebrencs kölykünk. Én csak néztem tovább a padon mellettem felhalmozódott homok, föld, kavics kupacot. És elmélkedtem.
Vajon, most ez tanítás volt, hogy:
1. Lehetek én a legnagyobb lelki békémben, a hülyeség és veszély akkor is megtalál – de nem eltalál.
2. Bármit teszek is, védve vagyok a hülyeség és veszély ellen.
3. Bármit teszek is, tehetetlen elszenvedője lehetek mások kajlaságának, tudatlanságának.
4. Rosszkor voltam rossz helyen vagy épp jókor jó helyen.
Azért az fontos, hogy ez a frizbi pálya a parkban úgy került kialakításra, hogy a padon ülők ne legyenek sose veszélyben. Hogy ez az ifjú hogyan tévedt így el… ki tudja. Én biztonságban tudtam magam. Vajon ez védett-e meg? Vagy én vonzottam be a közelítő halál élményét?
Sokáig lehetne vitatkozni, a különféle elméletek mezsgyéjén ezen.
Aki a tehetetlenséget, áldozatiságot nem képes jól kezelni, annak az lesz a válasza, hogy bevonzottam ezt a szitut, és az én létezésem oka az esemény megtörténte.
Aki rendelkezik azon képességgel, hogy elfogadja, vannak a hatókörén kívül eső dolgok – hova tovább Isten vagy az univerzum dolga – azok csak vállrándítva megélik a helyzetet és tovább lépnek.
Nem világosodtam meg a padon. De még most is hullámokat vet bennem nagyon mély szinteken ez az élmény.
Hullámok…kavics a tóban…interferencia…ütközések…sors…karma…kontroll…megengedés…
Te mit gondolsz kedves Olvasóm? Mesélj nekem.
Írta: Rózsa Georgina
Az írásra a szerzői jogok érvényesek, engedélyem nélküli részbeni felhasználása is tilos.
Vélemény, hozzászólás?